GYULAI VÁRSZÍNHÁZ ’96 1996. 3. oldal (kiadó: Gyulai Várszínház)

Erkel Ferenc: István király

 

Erkel Ferenc (1810 Gyula – 1893 Budapest) a magyar opera megteremtője. A Báthory Máriát (1840), Hunyadi Lászlót (1844), Erzsébetet (II. felvonás 1857), Bánk Bánt (1861), Saroltát (1862), Dózsa Györgyöt (1867), Brankovicsot (1874). Névtelen hősöket (1880) követően keletkezett az István király (1885), a szerző utolsó befejezett dalműve, amelyet már csak a félbemaradt, elveszett Kemény Simon követett.

Szent Istvánról már 1846-ban operaszöveget kívánt írni Erkelnek Gaal József, ez a terv akkor nem valósult meg. 1874-ben Dobsa Lajos szomorújátéka alapján Molnár György írta meg a librettót. Erkel még ebben az évben el is készült két felvonás zenéjével. Megakadt a munkában, ezért 1880-ban Váradi Antallal átdolgoztatta a szövegkönyvet. A komponálást 1882-ben fejezte be, a hangszerelést Erkel Gyula, kisebbrészt Erkel Sándor készítette el, édesapjuk ellenőrzése mellett.

Fennmaradt az opera II., III. és IV. felvonásainak Erkel Ferenc által írott vázlatkönyve, amit a zenetudomány összevetett az Erkel-fiúk által leírt hangszerelt partitúrájával. Mivel számos eltérést fedezett fel, ezért arra a következtetésre jutott, hogy az István király nagyrészt Erkel Gyula műve. A partitúra alapos ismeretében Mossóczy Vilmos karmester ismét megvizsgálta a vázlatkönyvet, és kimutatta, hogy az eltérések felszínesek, csekély mértékűek és nem érintik a mű arányait. Így a zenetudomány által beállított képet felül kell vizsgálni. Az István király Erkel Ferenc műve.

A dalművet Erkel az Operaház megnyitására szánta, de betanulásával az együttes megkésett, így az a megnyitó (1884 IX. 27.) után csak jó félévvel (1885 III. 14-én) kerülhetett bemutatásra. Az előadást Erkel Sándor vezényelte, a főbb szerepeket Ódry Lehel, Pauli Richárd és Reich Irma énekelték. A kiállítás pazar, a siker hatalmas, elsöprő volt. Még abban az évben tizenkétszer került színpadra, majd a Millennium évében hatszor. Ekkor hangzott fel utoljára teljes egészében. A második világháborúig ünnepélyes alkalmakkor többször is játszották részleteit, így a Szent István és a Szent Imre évben is. Majd hatvanévnyi szünet után 1990-ben hangzott fel ismét a Budakeszi Erkel Napok keretében a teljes negyedik felvonás.

Ritka eset, hogy a szerző halála után dalműve ne váljék különféle karmesterek. rendezők stb. martalékává, akik – természetesen „szakmai” indokok alapján – húzzák-vonják, szabják-varrják a karmaikba jutott szerencsétlen darabot. Úgy száz év múlva persze rájönnek, hogy az eredeti jobb. Ez világjelenség. Magyarországon sajnos a helyzet még rosszabb. A második világháború kitörése után néhány túlhatalomhoz jutott színpadi zseni hozzálátott Erkel operáinak átdolgozásához. Először is teljesen átírták az operák szövegét – a mindenkori politikai helyzetnek megfelelően –, majd a zenét jól-rosszul ezekhez az új szövegkönyvekhez idomítottak. Erkel zenéjének harmadát-felét egyszerűen kidobták, viszont helyenként belekomponáltak új részeket is, mintegy kárpótlásul... Mivel a jeleneteket összevissza húzták, transzponálták, sorrendjüket felcserélték, valójában nem Erkel operákról, hanem átköltésekről van csak szó, ahol nem az énekeseké, nem is az átdolgozást végző zeneszerzőé, hanem a dramaturgé a kizárólagos fűszerep. Sajnos a Magyar Rádió által készített valamennyi Erkel opera felvétele ilyen, kisebb nagyobb mértékű átköltés, így az 1993-ban (!) készült István király is. Sajnálatos, hogy ebbe a felvételbe ennyi szellemi energiát öltek, hiszen az 1990-es budakeszi előadás meggyőzően demonstrálta, hogy ez az opera nem szorul átdolgozásra. Az István király egyenes folytatása annak a zeneszerzői fejlődésnek, amely a Bánktól a Dózsán át a Brankovicsig vezetett. Eredeti és rendkívül hatásos zenedrámai alkotás. Szövegének nyelvezete patinás, de nem avult, nemhogy átdolgozást, de retust sem igényel.

A Kolozsvári Magyar Opera a társulat és a színpad adottságai miatt a darabot rövidítésekkel adja elő, természetesen az eredeti partitúra alapján. Ez a mű újkori bemutatója és szabadtéri ősbemutatója is egyben.

A Kolozsvári Magyar Opera a Bánk, a Hunyadi és a Brankovics után immár a negyedik Erkel operát tűzi-repertoárjára. Leckét adva honi zenei életünknek abból, hogy értékeink megbecsülése, felmutatása elsősorban szándék és hivatástudat kérdése.

 

Budapest, 1996. május 4.

Kassai István

 

Illusztráció: Kallós Ede 1896. június 26-án felavatott szobra ma az Erkel téren, fotó: Kerekes István