GYULAI VÁRSZÍNHÁZ ’96 1996. 3. oldal
(kiadó: Gyulai Várszínház)
Erkel Ferenc: István király
Erkel Ferenc (1810 Gyula – 1893 Budapest) a magyar
opera megteremtője. A Báthory Máriát (1840), Hunyadi Lászlót (1844),
Erzsébetet (II. felvonás 1857), Bánk Bánt (1861), Saroltát (1862),
Dózsa Györgyöt (1867), Brankovicsot (1874). Névtelen hősöket (1880)
követően keletkezett az István király (1885), a szerző utolsó befejezett
dalműve, amelyet már csak a félbemaradt, elveszett Kemény Simon követett.
Szent Istvánról már
1846-ban operaszöveget kívánt írni Erkelnek Gaal József, ez a terv akkor
nem valósult meg. 1874-ben Dobsa Lajos szomorújátéka alapján Molnár
György írta meg a librettót. Erkel még ebben az évben el is készült két
felvonás zenéjével. Megakadt a munkában, ezért 1880-ban Váradi Antallal átdolgoztatta
a szövegkönyvet. A komponálást 1882-ben fejezte be, a hangszerelést Erkel
Gyula, kisebbrészt Erkel Sándor készítette el, édesapjuk ellenőrzése
mellett.
Fennmaradt az opera II.,
III. és IV. felvonásainak Erkel Ferenc által írott vázlatkönyve, amit a
zenetudomány összevetett az Erkel-fiúk által leírt hangszerelt partitúrájával.
Mivel számos eltérést fedezett fel, ezért arra a következtetésre jutott, hogy
az István király nagyrészt Erkel Gyula műve. A partitúra alapos ismeretében Mossóczy
Vilmos karmester ismét megvizsgálta a vázlatkönyvet, és kimutatta, hogy az
eltérések felszínesek, csekély mértékűek és nem érintik a mű arányait. Így a
zenetudomány által beállított képet felül kell vizsgálni. Az István király
Erkel Ferenc műve.
A dalművet Erkel az
Operaház megnyitására szánta, de betanulásával az együttes megkésett, így az a
megnyitó (1884 IX. 27.) után csak jó félévvel (1885 III. 14-én) kerülhetett
bemutatásra. Az előadást Erkel Sándor vezényelte, a főbb szerepeket Ódry Lehel,
Pauli Richárd és Reich Irma énekelték. A kiállítás pazar, a siker hatalmas,
elsöprő volt. Még abban az évben tizenkétszer került színpadra, majd a
Millennium évében hatszor. Ekkor hangzott fel utoljára teljes egészében. A
második világháborúig ünnepélyes alkalmakkor többször is játszották részleteit,
így a Szent István és a Szent Imre évben is. Majd hatvanévnyi szünet után
1990-ben hangzott fel ismét a Budakeszi Erkel Napok keretében a teljes negyedik
felvonás.
Ritka eset, hogy a szerző
halála után dalműve ne váljék különféle karmesterek. rendezők stb. martalékává,
akik – természetesen „szakmai” indokok alapján – húzzák-vonják, szabják-varrják
a karmaikba jutott szerencsétlen darabot. Úgy száz év múlva persze rájönnek,
hogy az eredeti jobb. Ez világjelenség. Magyarországon sajnos a helyzet még
rosszabb. A második világháború kitörése után néhány túlhatalomhoz jutott
színpadi zseni hozzálátott Erkel operáinak átdolgozásához. Először is teljesen
átírták az operák szövegét – a mindenkori politikai helyzetnek megfelelően –,
majd a zenét jól-rosszul ezekhez az új szövegkönyvekhez idomítottak. Erkel
zenéjének harmadát-felét egyszerűen kidobták, viszont helyenként
belekomponáltak új részeket is, mintegy kárpótlásul... Mivel a jeleneteket
összevissza húzták, transzponálták, sorrendjüket felcserélték, valójában nem
Erkel operákról, hanem átköltésekről van csak szó, ahol nem az énekeseké, nem
is az átdolgozást végző zeneszerzőé, hanem a dramaturgé a kizárólagos fűszerep.
Sajnos a Magyar Rádió által készített valamennyi Erkel opera felvétele ilyen,
kisebb nagyobb mértékű átköltés, így az 1993-ban (!) készült István király is.
Sajnálatos, hogy ebbe a felvételbe ennyi szellemi energiát öltek, hiszen az
1990-es budakeszi előadás meggyőzően demonstrálta, hogy ez az opera nem szorul
átdolgozásra. Az István király egyenes folytatása annak a zeneszerzői
fejlődésnek, amely a Bánktól a Dózsán át a Brankovicsig vezetett. Eredeti és
rendkívül hatásos zenedrámai alkotás. Szövegének nyelvezete patinás, de nem
avult, nemhogy átdolgozást, de retust sem igényel.
A Kolozsvári Magyar Opera
a társulat és a színpad adottságai miatt a darabot rövidítésekkel adja elő,
természetesen az eredeti partitúra alapján. Ez a mű újkori bemutatója és
szabadtéri ősbemutatója is egyben.
A Kolozsvári Magyar Opera
a Bánk, a Hunyadi és a Brankovics után immár a negyedik Erkel operát
tűzi-repertoárjára. Leckét adva honi zenei életünknek abból, hogy értékeink
megbecsülése, felmutatása elsősorban szándék és hivatástudat kérdése.
Budapest,
1996. május 4.
Kassai
István
Illusztráció:
Kallós Ede 1896. június 26-án felavatott szobra ma az Erkel téren, fotó:
Kerekes István