MAGYAR NEMZET 1993. augusztus 6.
Aki magasra emelte a népszínművet
ERKEL ELEK EMLÉKEZETE
A
Népszínház első karmestere, a magyar operett úttörője volt Erkel Elek, Adler
Adél és Erkel Ferenc második fia.
1842-ben született Pesten.
Eleinte nem ment a tanulás. édesapja kovácsinasnak adta az erős gyereket az Óbudai
Hajógyárba. Ám a tehetség megtalálja a maga útját, a fiút nem lehetett
eltéríteni a zenétől. Látva az olthatatlan érdeklődést, bátyja, Erkel
Gyula és édesapja vették kezükbe zenei nevelését.
1860-tól 1872-ig a Nemzeti
Színház dobosa. Itt szerzi meg a későbbi pályájához oly szükséges
tapasztalatokat, és testvéreihez hasonlóan itt lesi el édesapjától a
karmesterség művészetét. A zenekarból kisvártatva felkerült Böhm Gusztáv
mellé másodrendezőnek A legendás operarendező mellett sokoldalú színházi
vezetővé érett. 1875-től a Népszínház megnyitó előadásától kezdve korai
haláláig, Erkel Elek a Népszínház első karmestere. Népszínházi munkáját
felmérendő egyetlen adat: a színház az első tíz évben 3381 estén 239 darabot
mutatott be! „Éppoly ügyesen forgatja a karmesteri pálcát, mint amilyen
derekasan annak idején a pörölyi kezelte... A zongora mellett egy újjal,
legfeljebb fél kézzel tanít, mialatt folyton fecseg; de, ha egyszer kezébe
vette a karnagyi pálcát, mintha kicserélték volna, csupa tűz, energia és
komolyság. A legsilányabb partitúrára is úgy veti rá magát, mintha a IX.
szimfóniát dirigálná.”
Saját művein kívül a legrangosabb
operetteket vezényelte, illetve mutatta be Magyarországon. (Corneville-i
harangok, Kékszakáll, Orfeusz az alvilágban, Gerolsteini nagyhercegnő, Párizsi
élet, Nebáncsvirág, Mikádó; Szép Galathea, Boccaccio. A királyné csipkekendője,
Denevér, Cigánybáró; Madarász.) A Hoffmann meséi bemutatóján így
méltatta a kritikus Erkel Elek teljesítményét: „Csodával határos, amit e: a
telivér muzsikus hézagos zenekarából s magasabb énekfeladatokhoz nem szokott
színházi együtteséből kihoz. Erő és lágyság, szín és hangulat támad egy- egy
intésére, a zenei ínyencek is zavaró zökkenők nélkül élvezhetik a mű
változatos-szépségeit.”
Erkel Elek 64 művét tartja
nyilván a zenetudomány. Maradandók Csepreghy Ferenc népszínműveihez
írott kísérőzenéi – a Sárga csikó, Piros bugyelláris –,
jelentősek Bihari János és Csermák Antal zenéjéből összeállított
nyitányai. Legérdekesebbek az operettjei: a Székely Katalin (1880), a Tempefői
(1883) és a Kassai diák (1890). Igazán termékeny azonban a népszínmű
műfajában volt. Nem kevesebb, mint harmincnégyhez írt kísérőzenét. Verő
György írja le Erkel Elek munkamódszerét: „Iskolát csinál, midőn módszeresíti
a népdalok gyűjtését, s mindjobban egyszerűsíti azok előadási módját. Végigjárja
az összes éjjeli mulatóhelyeket, s a dalos ifjak ajkáról kottára szedi a
legszebb dallamokat. Ezeket osztja szét az adódó alkalmak szerint, s írat hozzájuk
újabb szöveget a darab költőjével, ha az eredeti nem volna megfelelő. A
színmagyar vidék adja a: anyagot, a felemás főváros csak feldolgozza s értékesíti
azt, miközben az ő zenei magyarsága gyarapszik legjobban az évről évre megújuló
termés legjavától.”
Németh Amadé, Erkel Elek monográfusa így summázza az
életművet:„A népszínművet magasra emelte, a hangszerelés stílusát kijelölte:
száműzte a túlzó cifrálkodást, a dallamot körülfonó, eltakaró díszítményeket.
Visszaadta a népdalnak ősi egyszerűségét. Néhányat olyan megkapó egyszerűséggel
hangszerelt, olyan csalhatatlan ízléssel látott el zongorakísérettel, hogy
igazi folklorista válhatott volna belőle. De nem ez volt a sorsa. Későn lépett
zenészpályára és korán elvitte önégető életmódja.” Száz éve, 1893 nyarán
édesapját öt nappal megelőzve ragadta el a halál.
Erkel Elek zeneszerzői
munkáságát megítélni nem lehet, mivel művei kottatárak mélyén porosodnak
előadatlanul. Ahogyan születésének százötven éves jubileumán, úgy az idei
centenáriumon sem történt semmi életművének feltámasztására. Nevét sem utca,
sem emléktábla nem őrzi. Pedig megérdemelné.
K.J. [téves szignó]
Illusztráció: Reich Károly rajza, nem kapcsolódik
közvetlenül a cikkhez.